Kállai Gábor elmondta, hogy a 33 éves B. József elsőrendű, a 29 éves N. Attila másodrendű és a 33 éves L. Géza negyedrendű vádlott évek óta ismerte egymást, rendszeresen fogyasztottak kábítószert, többször egymás társaságában is. A harmadrendű vádlott, a 30 éves D. Tamásné 2010 körül ismerkedett meg B. Józseffel, és hamarosan érzelmi kapcsolatba is került vele.
A nő tudta, hogy korábbi élettársának, legkisebb gyermeke apjának szülei jó anyagi körülmények között élnek Pilisen, ezért B. Józseffel közösen elhatározták, hogy rablással pénzt szereznek tőlük.
A vádirat szerint a terv megvalósításába bevonták N. Attilát és L. Gézát is, az előbbi autót is szerzett a cselekmény végrehajtásához.
A vádlottak 2010. október 8-án késő este indultak el Budapestről Pilisre, útközben a három férfi többször is fogyasztott kábítószert. A pilisi családi házhoz érkezve a negyedrendű vádlott megijedt, és visszakozott. A másik két férfi úgy döntött: a náluk lévő késekkel és baltával megölik a házban tartózkodókat. Megbeszélték, hogy a kocsiban maradó D. Tamásné és L. Géza a motort járatva várakozik és figyel.
A férfiak behatoltak a házba, majd a hálószobából kilépő K. Máriát egyikük hason szúrta, míg a másik a baltával több ízben nagy erővel fejbe verte. A zajra felriadt L. Áron is, vele szintén késsel és baltával végeztek. A lakásból a vádlottak 1 millió 688 ezer 370 forintot és értéktárgyakat vittek el – mondta a szóvivő.
A Pest Megyei Főügyészség az első- és a másodrendű vádlottat előre kitervelten, nyereségvágyból, részben különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettével (amiért életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható), míg a harmad- és a negyedrendű vádlottat felfegyverkezve, jelentős értékre, csoportosan elkövetett rablás bűntettével vádolja (e cselekmény büntetési tétele 5–15 év) – közölte Kállai Gábor.
A kettős gyilkosság másnapján Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egy 56 éves nő és egy 53 éves férfi az áldozat, akik élettársak voltak. A holttesteket hozzátartozóik fedezték fel.

Rétvári Bence: Az idén 11 milliárd forintnyi teljesítményjuttatást kapnak a rendvédelmi dolgozók