Megölte a feleségét, 12 évet kapott

Tizenkét év börtönbüntetésre ítélt a Kaposvári Törvényszék szerdán nem jogerősen egy drávagárdonyi férfit, aki a múlt év szeptemberében a közös lakásukban megfojtotta a feleségét, miután az asszony közölte vele, hogy elhagyja.

TK
2012. 05. 02. 16:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az 55 éves vádlott a bíróságon nem tett vallomást. A korábbi, gyanúsítottkénti kihallgatásán elmondottakat a bíró olvasta fel. Eszerint a férfi szerelemféltéssel magyarázta a tettét. Azt mondta, a fojtogatással csak rá akart ijeszteni az asszonyra, aki egy másik férfi miatt el akarta hagyni. Amikor rájött, hogy mit csinált, megpróbálta a feleségét újraéleszteni, de nem sikerült. A holttestet egy közeli kukoricás mellett rejtette el, azzal szándékkal, hogy később visszamegy és elássa, majd megtévesztésül több SMS-t küldött fiainak a nő telefonjáról, az anyjuk nevében.

Néhány nappal később a vádlott és a legidősebb fia a rendőrségen bejelentette az asszony eltűnését, akinek pár nap múlva megtalálták a holttestét. A férfi a rendőrségen beismerő vallomást tett.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a férfi és ügyvédje enyhítésért fellebbezett a Pécsi Ítélőtáblához.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.