Önbíráskodás: ki akarták venni a szemeit

Jogerősen két év két hónap és három év tíz hónap közötti börtönbüntetéssel sújtott csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla négy román állampolgárt, akik egy elszámolási vita miatt megfenyegették és bántalmazták szintén Erdélyből származó, de egy zákányszéki tanyán élő ismerősüket.

WA
2012. 05. 03. 11:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Csongrád megyei községben lakó sértett 2009-ben eladta 400 ezer forintért balavásári tanyáját a másod- és harmadrendű vádlottnak. A házaspár azonban – nem tisztázható okból – nem tudta birtokba venni az ingatlant, ezért a sértettel szemben 400 ezer forint jogos vagyoni igénye keletkezett. Az elsőrendű vádlott, Burcea Lajos pedig 1000 eurót adott kölcsön a sértettnek, s bár kérte vissza a pénzt, a férfi nem fizetett.

A vádlottak egy társukkal és a házaspár kiskorú gyermekével 2010. október 16-án megjelentek a sértett zákányszéki tanyáján, hogy visszaszerezzék pénzüket. Gabor Stefan másodrendű vádlott egy kést vett magához, és azzal fenyegetőzött: ha a sértett nem adja meg a tartozását, levágja a kezét. A felesége pedig azt mondta társainak: tegyék a sértettet az autóba, vigyék Romániába, ahol kikötik egy oszlophoz, és „kiveszik” a szemeit.

Burcea Lajos is elővette kését és egy kaszáló mozdulatot tett a sértett nyaka és feje felé, de csak a száját érte el. A vádlott ezt követően késével jobb szeménél megütötte a férfit, akinek felrepedt a bőre és vérezni kezdett. A bántalmazás közben a vádlott azzal fenyegette a házigazdát, elvágja a torkát és „kiveszi” a szemeit.

Az elsőrendű vádlott ráparancsolt negyedik társára, hogy az autójuk csomagtartójából hozza be a feszítővasat, hogy azzal eltörhesse a sértett kezét és lábát. A negyedrendű vádlott be is vitte a szerszámot, de a bántalmazást a sértett szülei megakadályozták, egy tanyán tartózkodó ismerős pedig rendőrt hívott.

A sértett a bántalmazás során nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de az ítélet szerint a késsel a férfi súlyosabb sérülést is okozhatott volna.

A táblabíróság Burcea Lajost társtettességben elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérletében és súlyos testi sértés bűntettének kísérletében találta bűnösnek, és jogerősen, halmazati büntetésül három év tíz hónap börtönre ítélte.

A másod- és harmadrendű vádlottat önbíráskodás kísérlete és bűnsegédként elkövetett súlyos testi sértés kísérlete mellett kiskorú veszélyeztetésének bűntettében is bűnösnek mondta ki a bíróság, mivel gyermeküknek végig kellett néznie a bűncselekményt, sőt szülei arra is felszólították, akadályozza meg a sértett menekülését. A férfi három és fél év, felesége két hónappal rövidebb börtönbüntetést kapott.

Negyedik társukat két év két hónap, részben felfüggesztett börtönre ítélték. A vádlottakat három és öt év közötti időtartamra kitiltották Magyarország területéről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.