Tizenhét gyerek került kórházba

Összesen tizenhét gyermek került megfigyelésre a pécsi gyermekgyógyászati klinikára a komlói sportközpontban csütörtökön történt klórgázszivárgással összefüggésben. A veszély már elmúlt, a sportlétesítmény pénteken újra kinyit.

TK
2012. 05. 03. 16:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A baranyai város önkormányzatának az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a gáz belégzése miatt a mentők egy felnőttet és tizenhat gyermeket láttak el a helyszínen, utóbbiak közül tizenegyet szállítottak a klinikára. Hatan azután kerülhettek az egészségügyi intézménybe, hogy a helyszínről távoztak. „A gyerekeknek kivétel nélkül rendkívül gyenge mérgezésük van, lényegében tünetmentesek. Őket minimum huszonnégy órán át megfigyelés alatt tartják” – írták.

Mayerhoff Attila, a sportközpontot üzemeltető Komlói Fűtőerőmű Zrt. vezérigazgatója délelőtt – az akkor rendelkezésére álló információk alapján – még öt kórházba kerülő gyermekről, Vass László, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese pedig egy felnőtt és két gyermek rosszullétéről beszélt az MTI-nek. Bővebben>>>

Az önkormányzat a közleményében a vezérigazgatót idézve arról tájékoztatott, hogy „a történtek kezelői hibára vezethetők vissza”. A fertőtlenítés során sósav helyett hipó került az egyik tartályba, az anyagok keveredése folytán képződő klórgáz elárasztotta az uszoda helyiségeit.

A társaság munkatársa a tévesztést jelentette feletteseinek, és megkezdte a keverék hígítását vízzel. Közben értesítették a tűzoltókat, és kiürítették az épületet. Mire a tűzoltók megérkeztek, a diákok és az épületben dolgozók az udvaron voltak.

Az önkormányzat hangsúlyozta, hogy az épületben szellőztettek, kár nem keletkezett. A szakemberek elvégezték a szükséges méréseket, a veszély végérvényesen elmúlt. Bár a csütörtöki programokat elővigyázatossági okokból lemondták, „pénteken minden a megszokott rendben zajlik a komlói uszodában” – írták.

A baleset tényleges okainak felderítésére vizsgálat indult – olvasható az önkormányzat közleményében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.