Csaláson kapták a felszámolóbiztost

Fiktív számla elszámolásával mintegy 200 millió forinttal csökkentette egy cégcsoport egyik vállalatának vagyonát.

BL
2012. 06. 25. 8:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint a NAV munkatársai a felszámolás alatt álló gépipari vállalat vizsgálata során felfigyeltek arra, hogy bár a felszámolóbiztos még az elmúlt év elején szerződést kötött egy kft.-vel az iratanyagok rendezésével, selejtezésével, valamint tárolásával kapcsolatos feladatok ellátására, azt több mint egy év elteltével sem végezték el. Ugyanakkor mintegy 200 millió forint értékű számlával csökkentette a hitelezői igények kielégítését szolgáló vagyont, és a számla alapján 40 millió forintnyi áfát kért vissza az államtól – tették hozzá.

A számla alapos vizsgálata során kiderült, hogy amögött nem volt „tényleges gazdasági esemény”, a felszámolóbiztos fiktív számlával csökkentette a vagyont, sőt annak áfatartalmát jogosulatlanul igényelte vissza. Az ügynek büntetőjogi következményei lesznek – olvasható a közleményben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.