Egy taxis és az utasa halt meg a balesetben

Egy 24 éves helyi taxisofőr és 36 éves pápai utasa halt meg a péntekre virradó éjjel Mosonmagyaróvár határában történt közlekedési balesetben – közölte a Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

NT
2012. 06. 08. 7:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kocsis Tünde elmondta: egy megfordulni szándékozó személyautó állt keresztbe az 1-es főúton, a balesetet szenvedő gépkocsi vezetője azért rántotta félre a kormányt, hogy elkerülje az ütközést. Autója így is a másik járműnek koccant, az árokba futott, majd fának csapódott. A rendőrséget és a mentőket a másik kocsi vezetője riasztotta, aki sérülés nélkül úszta meg a történteket.

A szerencsétlenség miatt négy és fél órán át volt lezárva az 1-es főút érintett szakasza. A rendőrség halálos közlekedési baleset okozása miatt indított eljárást a felelősség tisztázásáért – tudatta Kocsis Tünde.

Dobos Viktória, a katasztrófavédelem megyei szóvivője korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a roncsból két embert kellett kiszabadítaniuk a tűzoltóknak; egyikük már halott volt, másikukat sikertelenül próbálták újraéleszteni a mentők.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.