Hamis karórát adott a drogért

Jogerősen kilenc év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a férfit, aki Hollandiából származó kábítószerrel, többek között hasissal és speeddel kereskedett; társa hét év három hónapot, a vevő öt évet kapott.

WA
2012. 06. 07. 11:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jelenleg 36 esztendős – egy korábbi bűncselekmény miatt jogerős büntetését töltő – békésszentandrási Szucsán György és 32 éves társa, Lukács András 2010 júniusában Hollandiából mintegy 200 gramm hasist is tartalmazó gyantaszerű anyagot és 300 gramm speedtartalmú port hozott be.

A drogot előbb a fiatalabb férfi szarvasi lakására vitték, majd Szucsán György a kábítószert egy miskolci lakosnak, az ügy 21 éves harmadrendű vádlottjának, Csipai Péternek értékesítette. Az adásvételt a borsodi város egyik játszóterén bonyolították le, mivel a vevőnek nem volt elég pénze, biztosítékként átadta Breitling 1884 típusú karóráját. Később azonban kiderült, hogy a férfi becsapta üzletfelét, a luxusóra ugyanis hamisítvány volt.

Öt nappal a drog átadása után a hatóságok a kábítószert lefoglalták a harmadrendű vádlott lakásán. Másnap a két Békés megyei férfi otthonát is átvizsgálták a rendőrök, és ott kábítószert és azok előállításához szükséges anyagokat foglaltak le.

A táblabíróság Szucsán Györgyöt és Lukács Andrást kábítószerrel visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért jogerősen kilenc, illetve hét év három hónap fegyházbüntetéssel sújtotta. Csipai Péter öt év börtönt kapott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.