Másfél nappal a tűz kitörése és a fűrészpor izzásának kezdete után sem sikerült befejezni az oltást a soproni bútorgyárban – közölte a Swedwood Sopron Bútor Kft. csütörtök délután az MTI-vel. A két üzem egyikében részlegesen újraindulhatott előző nap a munka, a másikban viszont nem, „időnként lángok és füst csap fel a silóból” – írta a cég. Közleményük szerint a katasztrófavédelem munkatársai folyamatosan hűtik az épület oldalát. Nehéz megjósolni az oltási művelet befejezésének és a lapüzem újraindulásának időpontját, közölte Balogh Attila ügyvezető igazgató.
A telephely raktárához szerda reggel, kevéssel fél kilenc után riasztották a tűzoltókat, akik megkezdték az érintett silóból a fűrészpor kiürítését, a vállalat néhány szakembere pedig nekikezdett a leállás okozta problémák elhárításának.

Az őszödi beszédtől a rendőrterroron át az Apró-villáig – Íme Gyurcsány Ferenc legnagyobb botrányai