Méhes Dóra tájékoztatása szerint a forgalom egyelőre csak a leállósávban haladhat, a két másik sávot még takarítják, de azokon is rövid időn belül elindulhat a közlekedés. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a forgalmat Balatonőszödnél leterelték az autópályáról, és Balatonszárszónál lehetett rá visszatérni.
Mivel a felborult jármű vezetőfülkéje a két pályatestet elválasztó szalagkorlátra dőlt, az adott pályaszakaszon a Nagykanizsa irányába haladók nem használhatták a belső sávot, csak a külső és a leállósávon tudtak haladni.
A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítójának tájékoztatása szerint Székesfehérvárról hívtak darut, ezzel állították fel a járműszerelvényt. A műszaki mentésben 13-an vettek részt, köztük boglári és siófoki tűzoltók – tette hozzá Hidasi László. Tudomása szerint még a tűzoltók kiérkezése előtt a mentők egy könnyű sérültet emeltek ki a vezetőfülkéből, és a helyszínen ellátták.