Késnek a vonatok a szobi vonalon

Fa dőlt a felső vezetékre, és súlyosan megrongálta Nagymaros és Verőce között, emiatt 15–20 percet késnek a vonatok ezen a szakaszon.

KG
2012. 07. 30. 15:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Peiper Károly, a Mávinform ügyeletese arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy a fakidőlés miatt Nagymaros és Verőce között az egyik vágányt le kellett zárni a közlekedés elől, csak a másik vágányon tudnak járni a szerelvények. A vasúttársaság munkatársai megkezdték a helyreállítást.

Szabó János, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes vezetője elmondta, a fakidőlés következtében a vezeték megrongálódott, a fa pedig lángra kapott. Az oltásban és a helyszíni munkálatokban a váci tűzoltóság vett részt.

A Mávinform hétfő hajnalban azt közölte, hogy ugyanezen a vasútvonalon Nagymaros és Szob között mindkét vágányt lezárták, pótlóbuszok járnak, mert a vasárnap esti viharban sárlavina öntötte el a vasúti pályát. A nemzetközi vonatok kerülőúton közlekednek, a pályaszakasz takarítása és az esetleges javítás több napot is igénybe vehet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.