Pásztorné Kovács Ágnes tájékoztatása szerint egy 25 éves fegyverneki férfi rátámadt egy 35 éves helybéli férfira és családjára. Később további három férfi is bekapcsolódott a családfő ütlegelésébe. Az apának testvére próbált segíteni, aki szintén hazafelé tartott a családjával. Őt is megverték a támadók.
Többféle szúró-vágó eszköz is előkerült, amelyeket a rendőrség kiérkezése után elrejtettek az elkövetők. A szóvivő elmondta: a két megtámadott család férfi tagja szenvedett nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos sérüléseket. A rendőrség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének gyanúja miatt vette őrizetbe a négy férfit, és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.