Újabb tűzesetek Veszprém és Csongrád megyében

Meggyulladt az aljnövényzet Kistelek és Ópusztaszer között, míg Szentimrefalván a learatott gabona tarlója égett le tíz hektáron.

KG
2012. 07. 08. 16:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint tíz hektáron meggyulladt az aljnövényzet Ópusztaszer és Kistelek között, a lángok két tanyát is megközelítettek – tájékoztatott a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap délután. Tátrai János elmondta, a legmagasabb riasztási fokozatú tűz oltásához tizenegy járművel vonultak ki a tűzoltók Csongrád megye több településéről, sőt Békés és Bács-Kiskun megyéből is.

A jelentős létszámra a viszonylag nagy kiterjedésű tűz oltása mellett azért is szükség van, mert a rendkívüli hőségben a tűzoltóknak sűrűn kell váltaniuk egymást – közölte az alezredes. A lángok még a tűzoltók megérkezése előtt körbevettek egy lakatlan tanyát, és tűz megközelített egy másik épületet is, a házakat azonban sikerült megmenteni – tudatta Tátrai János.

Égett a tarló Szentimrefalván

Tíz hektáron égett a learatott gabona tarlója és a száraz fű a Veszprém megyei Szentimrefalván, a tűzben senki nem sérült meg – közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese vasárnap délután.

Sztanke Zoltán elmondta, hogy a lángokban több mint száz szalmabála is megsemmisült. A tűz megközelítette a szomszédos pulykatelepet is, de az épületet sikerült megmenteni. Az oltást az erős szél és a terepviszonyok nehezítették. A tűzhöz hármas kiemelt fokozatú riasztással az ajkai és a pápai tűzoltók mellett a sümegi és csabrendeki önkéntes egységek vonultak ki – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.