A közlés szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai visszaélés kábítószerrel bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt négy embert állítottak elő még kedden késő este. A rendőrök két külföldi férfi sátrában és ruházatában több kérdőjel lenyomatú tablettát, illetve előre becsomagolt növényi származékot találtak.
Közölték azt is, hogy ugyancsak kedden a kora reggeli órákban a „K” hídnál lévő beléptető kapunál bukkantak kábítószergyanús anyagokra két másik külföldinél. A férfiak elmondása szerint a csomagok tartalma marihuána, amelyet saját fogyasztásra szántak – olvasható a közleményben.

Zöldhulladék égetése: ennyibe kerülhet, ha megszegjük a szabályt