A nevelőapa gyilkolhatott?

Nevelőapja ölhette meg azt a 35 éves férfit, akit kedden találtak meg elhantolva Orosházán, egy családi ház udvarán – közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

TK
2012. 09. 12. 10:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vargáné Szombati Andrea emlékeztetett arra, hogy az 59 éves gyanúsítottat a holttest megtalálása után őrizetbe vették. A szóvivő elmondta: az emberölés július 31-éről augusztus 1-jére virradóra történt. A 35 éves áldozat és a gyanúsított szóváltásba keveredett, majd dulakodtak és verekedtek, eközben több késszúrás is érte a sértettet.

A szóvivő arról is tájékoztatott, hogy az áldozatot közigazgatási eljárás keretében kereste a rendőrség, miután hozzátartozói és barátai bejelentették eltűnését. A rendőrség információt kapott arról, hogy a keresett férfi bűncselekmény áldozata lett, és egy orosházi családi ház udvarában hantolták el a holttestét. Vargáné Szombati Andrea közölte, a gyanúsított a holttest megtalálását követően együttműködött a hatósággal.

Az OrosCafé hírportál arról ír, hogy az 59 éves férfinak lakókörnyezetében sokakkal volt nézeteltérése, az idősebbek agresszív viselkedése miatt tartottak tőle. A portál információi szerint az áldozat néhány éve elköltözött Orosházáról, a városba édesanyja halálakor tért vissza.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.