Adóellenőrök tenyeréből jósolt

Több százezer forint bírságra számíthat az a Heves megyei jósnő, aki nem adott nyugtát a NAV munkatársainak a tenyérjóslásról és a sorselemzésről.

tt
2012. 09. 03. 16:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint kiderült, a hírek szerint a szomszédos országokban is praktizáló jósnő sem működési engedéllyel, sem adószámmal nem rendelkezett – közölte Körtvélyesi Zsuzsanna.

Az adóellenőrök telefonon jelentkeztek be a kistelepülésen élő népszerű jósnőhöz. A személyes találkozás alkalmával a jósnő a revizor tenyeréből és az általa húzott kártyákból elemezte az ellenőr sorsát, majd 25 ezer forintot kért a jövendőmondásért. Az ellenőr jelezte, ennyi pénz nincs nála, mert a telefonos időpont-egyeztetés során a jósnő nem ismertette a tarifáját.

A jövendőmondó elfogadta a felajánlott ötezer forintot, majd újabb kártyákat húzatott. Végül közölte, hogy azok jelentését egy következő alkalommal, 40 ezer forint fejében fejti meg a kuncsaft számára. Az „ügyfél” ezt az extra szolgáltatást már nem kívánta igénybe venni, az őt kísérő másik revizorral együtt bemutatkozott, és igazolta ellenőrzési jogosultságát.

A feltárt hiányosságok miatt több százezer forintos mulasztási bírságot szabhat ki a jövendőmondó számára az adóhatóság – közölte a referens.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.