Ámokfutó nőt tartóztattak fel

Ámokfutó autóst tartóztattak fel a rendőrök Gyula határában kedd hajnalban; egy német rendszámú személygépkocsit vezető nő nagy sebességgel ingázott az úttest jobb és bal sávja között, több autóst veszélybe sodorva.

WA
2012. 09. 25. 17:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vargáné Szombati Andrea elmondta: az ámokfutó sofőr a rendőri jelzésre sem reagált, végül hajnali fél öt körül három autóval sikerült megállásra kényszeríteni. Jelenleg vizsgálják, hogy a nő fogyasztott-e alkoholt vagy kábítószert, illetve hogy a járművezetéshez megfelelő-e az egészségi állapota – közölte a sajtószóvivő, hozzátéve: közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak nyomozást a gépkocsivezető ellen.

A rendőrség a 107-es segélyhívó számon várja azok jelentkezését, akik hajnali négy és fél öt között a 44-es vagy a 47-es számú főúton közlekedtek, és le kellett húzódniuk, mert szürke színű német rendszámú Opel Combo vezetője áttért a menetiránya szerinti bal oldalra.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.