Autós üldözés Budapesten

Az egyik budaörsi bevásárlóközpont parkolójában autót feltörő tolvajokat üldöztek, majd fogtak el a rendőrök Budapest határában kedd délután.

WL
2012. 09. 18. 14:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy a bevásárlóközpont biztonsági őrei két férfit értek tetten, amint feltörtek egy autót, és különféle értékeket loptak el belőle. A tetteseknek sikerült elmenekülniük, de autójukat az időközben értesített budaörsi járőrök a városban észrevették, és meg akarták állítani őket. A sofőr azonban nagy sebességgel továbbhajtott Budapest felé az autópályán. Közben különféle tárgyakat dobáltak ki a kocsiból, majd a Kőérberki út és az Egér út kereszteződésében összeütköztek egy szabályosan közlekedő személygépkocsival; a vétlen autóban egy ember könnyebben megsérült.

A kidobált holmik átvizsgálása után derül majd ki, hogy egy vagy több lopásból származnak-e. Az őrizetbe vett két férfi ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást – tette hozzá Beluzsárné Belicza Andrea.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.