Az elsőfokú ítélet szerint a nőtlen, szakmunkásképzőt végzett, jelenleg 32 esztendős vádlott, Merész Róbert – aki más ügy miatt jelenleg is jogerős szabadságvesztését tölti – elhatározta, hogy bűncselekmények útján jut pénzhez. Nehéz anyagi helyzetben lévő ismerőseivel kockázati életbiztosítást köttetett, azt állítva, a szerződés féléves várakozás után átalakítható befektetési életbiztosítássá, mellyel a BAR-listán (az úgynevezett rossz adósok listáján) szereplők is hitelhez juthatnak. A vádlott arra kérte a sértetteket, hogy az általa megnevezetteket jelöljék meg kedvezményezettként. A férfi eltervezte, hogy miután az életbiztosítást megkötik, de mielőtt a hat hónapos várakozási idő letelik, a sértetteket megöli, hogy az életbiztosítás összegét megszerezze.
Egy akkor 21 esztendős fiatal nőt – hosszas unszolás után – 2006 tavaszán beszélt rá a férfi egy kétszer 20 millió forintos összegű életbiztosítás megkötésére. A vádlott 2006. augusztus 11-én találkozóra hívta egy bajai kávézóba a sértettet, majd onnan a férfi lakására mentek, ahol a lányt kedvenc likőrjével kínálta, amelybe amobarbitál-tartalmú szerből és más, toxikus anyagokból kevert mérget tett. A lány, miután távozott a lakásból, rosszul lett, életveszélyes állapotban szállították kórházba; csak a szakszerű orvosi kezelésnek köszönhető, hogy nem szenvedett idegrendszeri károsodást.
Bár a sértett nem halt meg, a vádlott hamis papírok segítségével megpróbálta fölvenni a biztosítási összeget. Az ügylet úgy hiúsult meg, hogy a biztosító egyik alkalmazottja már a kárigény benyújtása után látta a sértettet, és ezt jelezte is a budapesti központnak, így a pénzt nem utalták ki. A férfi 2006 májusában egy másik anyagi nehézségekkel küzdő nőt is rábeszélt életbiztosítások megkötésére, esetében a két szerződés összege meghaladta a 36 millió forintot. A vádlott 2006. november 10-én találkozott a sértettel, a nő italába ismét olyan mérget kevert, mint az első alkalommal. A nő később rosszul lett, kórházba került, és november 23-án elhunyt.
A sértett halála után a vádlott megpróbált hozzájutni a biztosítási összeghez, de a gyanús körülmények miatt megtagadták a kifizetést. A férfi 2007 tavaszán tudomást szerzett arról, hogy a vizsgálatok során a sértett exhumálását tervezik. A vádlott hamis okiratokkal rávett két férfit, hogy segítsenek neki a holttest kihantolásában, akik neki is láttak a munkának. Ez azonban feltűnt a helybelieknek, akik értesítették a rendőrséget. A vádlottnak sikerült elmenekülnie a helyszínről, de később elfogták.
Az ítélőtábla a megismételt másodfokú eljárásban tartott csütörtöki tárgyaláson hét – igazságügyi orvos és toxikológus – szakértőt hallgatott meg. A szakemberek egyetértettek abban, hogy az áldozat erőszakos halált halt, sem fertőzésre, sem belgyógyászati rendellenességre utaló jelet nem találtak nála.
A szakértők osztották Zacher Gábor klinikai toxikológus álláspontját, mely szerint a nő halálát közvetlenül okozó, többszervi elégtelenséghez vezető folyamat a barbiturátmérgezés következtében indult el. Ugyanakkor nem zárható ki, hogy a férfi két alkalommal is mérget tett a nő italába.
A csaknem hatórás tárgyaláson Ilia Péter ügyész a vádlottra kiszabott életfogytiglani büntetés – amelyből a férfi legkorábban harminc év után szabadulhatna – súlyosbítását kérte. Ábrahám László ügyvéd szerint a lehetőséget, valószínűséget felvető szakértői vélemények alapján az emberölés kísérletében nem állapítható meg minden kétséget kizáróan védence bűnössége, ezért e vádpontban a férfi felmentését javasolta.
A tárgyaláson az áldozat anyja sírva kérte a vádlott megbüntetését. Merész Róbert azt elismerte, hogy a csalásokat és az azokhoz kapcsolódó közokirat-hamisításokat elkövette, a mérgezéseket azonban tagadta.
A Szegedi Ítélőtábla Mezőlaki Erik vezette tanácsa az ügyben szeptember 21-én hirdet határozatot.
Másodszorra tárgyalták a méregkeverő ügyét
A harmadfokon eljáró Kúria hatályon kívül helyező döntése után második alkalommal állt a Szegedi Ítélőtábla elé csütörtökön az a bajai férfi, aki a vádhatóság szerint két fiatal nőt mérgezett meg nagy összegű életbiztosításukért.
2012. 09. 06. 18:58
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!