Mustgáz végzett az idős férfival

Mustgáz ölt meg egy idős férfit a Győr-Moson-Sopron megyei Lébényben – közölte a katasztrófavédelem megyei szóvivője szerda este.

WA
2012. 09. 19. 18:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dobos Viktória hadnagy elmondta: szerda délután kapták a jelzést a mentőktől arról, hogy egy, a saját kertje terméséből bort készítő férfit kellene kimenteni a pincéjéből. A helyszínre érkező egység tagjai azonban már csak az idős ember holttestét tudták a felszínre hozni.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szeptember 8-án közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a mustgáz a szüreti időszakban minden évben több, akár halállal végződő balesetet is okoz, pedig azok megfelelő körültekintéssel és elővigyázatossággal megelőzhetők.

Kifejtették: a mustgáz a must erjedése során felszabaduló szén-dioxid, színtelen és szagtalan, a levegőnél körülbelül másfélszer nehezebb gáz, amely a levegőt kiszorítva a föld közelében terül el. A szén-dioxid belégzése, illetve az oxigénhiányos állapot hat a központi idegrendszerre, ennek jele szédülés, hányinger, illetve mentális zavar. Utóbbi azért jelent külön veszélyt, mert még ha fizikailag képes volna is a mustgázt belélegzett ember menekülni, a szellemi funkciók zavara megakadályozza a helyiség elhagyásában – írták az akkori közleményben.

A katasztrófavédelem a balesetek megelőzése érdekében a pincék megfelelő szellőztetését, a hordók nagy térben való elhelyezését és gázérzékelő riasztóberendezés használatát javasolta.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.