Vádemelés: három ember megölésével bízta meg egy ismerősét

Vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség a nyomozást az ellen a férfi ellen, aki három ember megölésével bízta meg egy ismerősét, autókat gyújtott fel és pajszerrel törte el egy ismerőse lábát, mert az nem hajtotta végre megbízását.

WA
2012. 09. 20. 15:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrség honlapján olvasható tájékoztatás szerint a 36 éves H. József ellen azért indult nyomozás, mert tavaly júliusban három, rá nézve korábban terhelő vallomást tett férfi megölésével bízta meg egyik ismerősét. A budapesti férfi a megtorlásként eltervezett bűncselekmény végrehajtásához átadott K. Róbert részére egy éles lőfegyvert a hozzá tartozó lőszerekkel, valamint ellátta az elkövetéskor használandó fekete színű ruhákkal is.

A közlemény szerint a 43 éves férfi előbb elvállalta a megbízást, később azonban meggondolta magát és bejelentést tett a rendőrségen. A rendőrök egy kőbányai lakás pincéjében megtalálták és lefoglalták a megbízó által korábban átadott éles lőfegyvert, valamint a lőszereket, illetve a ruhadarabokat is.

Feszítővassal törte el egy ismerőse lábát

A Nemzeti Nyomozó Iroda által lefolytatott eljárás során kiderült, H. József 2007 októberében egy feszítővassal törte el egy ismerőse lábát, aki nem hajtott végre egy korábbi, tőle származó megbízást, majd 2008 augusztusában egy Mester utcai üzlet pultját, illetve berendezését rongálta meg, míg 2009 májusában a IX. kerületi Gát utcában – egy korábbi vita bosszújaként – felgyújtott egy parkoló autót.

A rendőrség közölte: az emberölés bűntett előkészülete, visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel bűntett, és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozás iratait vádemelési javaslattal megküldték a Fővárosi Főügyészség részére.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.