Horgásztóba csúszott az autójával

A búvárok hosszú percekig keresték a horgászt a Bugyi község melletti Bázis-tóban.

BL
2012. 10. 14. 8:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Pest megyei katasztrófavédelem igazgatóhelyettesének korábbi tájékoztatása szerint az autó ismeretlen körülmények között gurult a tóba. A sofőrt a dabasi tűzoltók és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság búvárai hosszú percekig keresték, mire megtalálták, majd kivitték a partra, s átadták az időközben riasztott mentőknek. Később az autót is a partra vontatták – mondta Szabó János.

Valics Dezső, a mentők ügyeletese azt közölte, hogy az 50 év körüli férfin kívül egy 15 éves fiú is ült a vízbe csúszott kocsiban, de ő ki tudott úszni. A helyszínre mentőhelikopter és mentőautó is érkezett, a személyzet a gyermeket lelki támogatásban részesítette, míg a férfit hosszas próbálkozás után sikerült újraéleszteni.

A szerencsétlenül járt embert végül mentőautóval a dél-pesti kórházba szállították – tette hozzá Valics Dezső.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.