A jelenleg 54 éves, írni-olvasni nem tudó, korábban szociális beteggondozóként dolgozó férfi 2011. március 20-án csongrádi lakásában italozott, bevett az általa rendszeresen szedett nyugtatóból is, majd két kést vett magához, és elment a későbbi sértett házához.
Ott a házigazda – aki látásból ismerte őt – nyitott ajtót. A támadó minden előzmény nélkül közölte vele, hogy elvágja a torkát, majd elővette vadászkését, és a nyaka felé szúrt. A megtámadott férfi védekezett, így a kés a nyakán csak kisebb, de azonnal vérezni kezdő sebet ejtett. A sértett átmenekült a szomszédba, ott felkapott egy ásót, és azzal próbált védekezni, miközben a vádlott megrúgta őt. A támadót a szomszéd próbálta megfékezni, de őt is megfenyegette azzal, hogy megöli. A vádlottat végül a saját fia és a szomszéd fékezte meg.