16 ezer volt a csirkefarhát a borsodi csicskáztatónál

Uzsorást lepleztek le Tokajban, a rászorultaknak hitelt és élelmiszert is extraprofitért kínáló férfi saját házában egy helybeli lakost úgyszólván rabszolgaként tartott.

2013. 03. 11. 16:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gaskó Bertalan elmondta: a 48 éves tokaji férfi 2011-től elfogásáig környékbeli lakosoknak kisebb összegeket, illetve élelmiszert adott kölcsön 50-100 százalékos kamatra. Amennyiben a rászorultak újabb uzsorakölcsönök felvételébe már nem tudtak belevágni, úgy az uzsorás többek között csirkeszárnyat, farhátat, valamint sertésbelsőséget tartalmazó húscsomaggal „segítette ki” őket 16 ezer forintos vételáron, de volt, akinek dohányt adott el kilencezer forintért.

A rendőrök a férfinál megtartott házkutatáson több hitel- és élelmiszer-tartozásokat tartalmazó feljegyzést találtak és foglaltak le. Az uzsorás egy 38 éves helybéli férfit háza körül „csicskáztatott”, vagyis a neki elvégzett munkáért élelmezést és pincéjében szállást biztosított számára – tette hozzá a szóvivő. A 48 éves T. Györgyöt, valamint az „élelmiszercsomagok” terítésénél, továbbá a pénzbehajtásoknál neki segédkező, vele egy házban élő 58 éves társát, T. Ferencnét őrizetbe vették, a bíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását, az ugyancsak uzsora-bűncselekménnyel gyanúsított asszonnyal szemben pedig lakhelyelhagyási tilalmat léptettek életbe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.