37 millióra vágta meg ismerőseit, előzetesbe került

Előzetes letartóztatásba került egy győri férfi, aki legalább 37 millió forintot csalt ki és sikkasztott el ismerőseitől, üzletfeleitől.

MD
2013. 03. 29. 14:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tájékoztatásuk szerint a harmincas éveiben járó férfi egy győri autószalon értékesítőjeként a megrendelőktől az elmúlt két évben átvett több millió forinttal nem számolt el. Munkáltatójának azzal is kárt okozott, hogy az üzletfelektől beszámításra átvett és az általa értékesített használt autókért befolyt pénzeket eltulajdonította.

Tavaly ősszel lelepleződött, és hogy az üzletfeleinek okozott húszmillió forintos kárt megtérítse, 17 millió forint hitelt vett fel, amit aztán nem adott meg. A hitelezőkkel a gyanúsított elhitette, hogy pénzügyi befektetéseiből és használt gépkocsival kapcsolatos üzletekből a kölcsönt rövid határidőn belül visszaadja, valódi fedezettel azonban nem rendelkezett.

Kocsis Tünde alezredes, megyei szóvivő azt közölte: várják további károsultak jelentkezését, így az elkövetési érték még tovább emelkedhet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.