57 kiló marihuánát próbáltak behozni

Ötvenhét kilogramm marihuánát találtak a szerb hatóságok Horgoson két albán rendszámú gépkocsiban, amely Magyarországra tartott – közölte szombaton az ottani vámigazgatóság.

WA
2013. 03. 30. 13:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vámvizsgálat során kiderült, hogy a határátkelőre először érkezett autónak dupla feneke volt, illetve a csomagtartó és az autó utastere között is kialakítottak egy üreges részt. A vámosok 65, fóliába tekert marihuánás tasakot találtak bennük, a drog összesen 32 kilogrammot nyomott.

Mialatt az említett autót vizsgálták, érkezett egy másik, ugyancsak albán rendszámtáblás gépkocsi, amelyet – mint kiderült – hasonlóan alakítottak át drogcsempészetre, de a csomagtartó ajtajában is elrejtettek kábítószert. Ebben az autóban összesen 25 kilogramm marihuánát találtak 50 tasakban. Mindkét személygépkocsiban három-három albán állampolgár utazott, és Magyarországra tartottak. A szerb hatóságok eljárást indítottak ellenük.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.