Bagó József elmondta: az omlás maga alá temette a belvárosi, Kossuth úti épület kapubejáróját, egy tartószerkezet kidőlt. Szerdán kiköttették a gázt, mivel a vezeték a kapubejáró alatt húzódik, műszaki szakértőt, statikust rendeltek ki, és a helyszínre várják a katasztrófavédelem munkatársait is – tette hozzá.
A jegyző azt mondta, most kármentés folyik Szécsényben, a helyreállítás várhatóan milliós nagyságrendű lesz. Kitért arra, hogy a kárt szenvedett épületet 1850 körül építették, 2004-ben pedig teljes – a tetőszerkezetre is kiterjedő – felújítást végeztek el rajta.
A balesetben senki nem sérült meg, az omlás munkaidő után történt.