Elfogták a nőket megtámadó, megerőszakoló fiatalt

Erőszakos közösüléssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség egy csörögi fiatalembert.

TK
2013. 03. 07. 21:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint a 23 éves N. Sándor kedd reggel az egyik Pest megyei településen egy kerékpárúton futó nőt támadott meg. Késsel arra kényszerítette, hogy a közeli fás területre menjen vele, ott megerőszakolta, majd elvette a telefonját, és elmenekült.

A váci rendőrök pár óra múlva Csörögön elfogták a támadót, akiről utóbb kiderült, hogy hétfő dél körül egy másik településen is próbált megerőszakolni egy vonathoz siető nőt. A leszólított és megfenyegetett sértettel a férfi dulakodni kezdett, többször combon szúrta csavarhúzóval, majd kétszer bele is harapott. A nőt az mentette meg, hogy az állomásra megérkezett a vonat, így N. Sándor – az áldozatától elvett táskával – eltűnt a helyszínről.

A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.