Megerőszakolta, félmeztelenül disznóólba zárta anyját

A zagyvaszántói férfi január elejétől március 19-ig – többnyire részegen – rendszeresen közösülésre és fajtalankodásra kényszerítette az anyját.

BL
2013. 03. 25. 19:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ítélet nem jogerős, a vádlott – aki beismerte a bűncselekmény elkövetését – és védője enyhítésért, az ügyészség pedig súlyosbításért fellebbezett, egyben elrendelték a vádlott előzetes letartóztatását – közölte a honlap.

A vádindítvány szerint a férfi január elejétől március 19-ig – többnyire részegen – rendszeresen közösülésre és fajtalankodásra kényszerítette az anyját. Előfordult az is, hogy kilátásba helyezte: levágja az asszony fülét, ha nem tesz a kedvére. A férfi rendszeresen verte és rugdosta anyját, aki csak szigorú felügyelettel hagyhatta el a lakást. Az is előfordult, hogy leszaggatta a ruháit, majd félmeztelenül bezárta a disznóólba.

Végül a nő március 19-én egy fogászati rendelő várójából szökött meg a fiától, majd másnap feljelentést tett a rendőrségen – közölte a weboldal.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.