Megverték, majd magára hagyták a keszthelyi férfit

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba Keszthelyen egy férfi, akit azért vertek meg, mert szóvá tette, hogy a sétálóutcába autóval behajtó fiatalok kárt okoztak.

WL
2013. 03. 28. 20:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kedd este három huszonéves fiatal szórakozni indult, s autójukkal behajtottak a forgalom elől elzárt sétálóutcába. Miközben ott próbáltak a járművel megfordulni, nekiütköztek egy ház falának, és megrongálták a rajta lévő klímaberendezést.

A történteknek szemtanúja volt a házban lakó helyi sütödés, és mindezt szóvá tette, a szóváltásból dulakodás, majd verekedés lett. Ekkor az egyik fiatal úgy megütötte a 44 éves férfit, hogy az életveszélyes sérüléseket szenvedett. A fiatalok ezután elmenekültek, a helyszínen hagyva a vérző férfit.

A bántalmazó, a 21 éves H. Márió szerda reggel önként jelentkezett a keszthelyi rendőrkapitányságon, és mindenre kiterjedő, részletes beismerő vallomást tett. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya életveszélyt okozó testi sértés miatt indított eljárást ellene.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.