Nyugat-Európából „szöktették meg” a kilenc traktort

Kilenc lopott John Deere traktort találtak a fővárosban és Lajosmizsén a Készenléti Rendőrség nyomozói, valamennyit Nyugat-Európából lopták – olvasható az ORFK honlapján.

PR
2013. 03. 22. 21:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlés szerint négy, összesen 70 millió forintot érő gépet egy lezárt budapesti csarnokban, öt traktort pedig Lajosmizsén, három helyszínen találtak meg. Utóbbiak értéke mintegy 140 millió forint.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a munkagépeket ismeretlen tettesek Nyugat-Európából tulajdonították el, azok egy részének egyedi azonosítóit (alváz- és motorszámát) professzionális módon megváltoztatták – írják. Az ügyben orgazdaság miatt indult eljárás.

Pénteki számában írt arról a Kisalföld című Győr-Moson-Sopron megyei napilap, hogy határ menti „traktormaffiától” tartanak a magyar–osztrák határ közelében élő és dolgozó burgenlandi gazdálkodók. Tavaly nyár óta ugyanis tizenöt nagy értékű gépet loptak el tőlük ismeretlenek.

A cikk szerint az összesen egymillió eurót érő John Deere-traktorokat földutakon feltűnés nélkül át lehetett hozni Magyarországra; ennek valószínűségét mutatja, hogy a lopások a határ közeli falvakban történtek. A burgenlandi rendőrség felhívta a tulajdonosok figyelmét egyebek mellett arra is, hogy több traktortípusnak azonos az indítókulcsa, ami megkönnyíti az elvitelüket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.