Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata pénteken az MTI megkeresésére azt közölte, hogy március 7-én a fővárosi VI. kerületi Lendvay utcában történt székházfoglalás és az azt követő események miatt tett feljelentések alapján csoportosan elkövetett garázdaság, illetve kényszerítés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárásokban a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) folyamatosan hajt végre nyomozati cselekményeket.
Pénteken a nyomozók három embert hallgattak ki gyanúsítottként. Az előállítások során kényszerintézkedés nem történt. A három ember közül egy nem tett vallomást, ketten panasszal éltek a gyanúsítás ellen. Személyi szabadságot korlátozó intézkedés nem történt – írta az ORFK.
Megjegyezték továbbá, hogy a pénteken gyanúsítottként kihallgatottak egyike sem szervezője a Lendvay utcába szombatra bejelentett demonstrációnak.
Egy magánszemély kért területfoglalási engedélyt március 30-ára a Fidesz Lendvay utcai székháza elé, derült ki a rendőrség tájékoztatásából. Három hete már tartottak egy demonstrációt az épület előtt, a be nem jelentett, épületfoglalási kísérlettel párosult, agresszióba fordult megmozdulás vége rendőri intézkedés és feljelentés lett – írja a Magyar Nemzet.