A közlemény szerint az érintett kft. félmilliárd forint értékű árut hozott be az Európai Unió más tagállamából, ugyanakkor bevallásaiban ezeket a beszerzéseket és a kapcsolódó áfakötelezettségeket nem tüntette fel. A vizsgálat szerint az eltitkolt adókötelezettség és annak várható szankciói meghaladják a 400 millió forintot, és ennek részbeni fedezetéül szolgál az ideiglenes biztosítási intézkedésként lefoglalt árukészlet, amely 14 ezer doboz távolkeleti, főleg sportcipőkből, papucsokból álló áru volt. A hatóság azért foglalta le a készletet, mert tartani lehetett attól, hogy a hatósági eljárás végére az árukészletnek nyoma vész.
A NAV tudatta: a több mint 150 ezer lábbeli további sorsa az ügy jogerős lezárását követően dől el, vélhetően árverésen értékesítik. Az ügyben a regionális adó főigazgatóság különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt feljelentést tett a NAV illetékes bűnügyi igazgatóságánál.