Szenti Szabolcs, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a Röszke és Tiszasziget közelében a polgárőrséggel együttműködve előállított illegális bevándorlók főként afrikai országokból érkeztek. Az elfogottak között tizenhárom 12 év alatti gyermek van, őket négy felnőtt nő kísérte.
Lakossági jelzés alapján a járőrök Szeged-Szőregen egy gyanús személygépkocsit tartóztattak föl, amelyben négy koszovói határsértő utazott. Az autó szerb sofőrje ellen embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás őrizetbe vétel mellett – közölte a százados.
Az illegális bevándorlók többsége menekültstátus iránti kérelmet terjesztett elő – mondta a szóvivő.