Ellenállt a 89 éves harcias borsodi asszony

Elfogtak két fiatalt, aki bántalmazott és megpróbált kirabolni egy 89 éves asszonyt a Borsod megyei Zsujtán – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

BuL
2013. 04. 03. 17:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dobi Tamás a március végén történt esetet ismertetve elmondta: a 21 éves és a 20 éves zsujtai fiatal bement az idős asszony lakásába, ahol bántalmazta őt és a pénzét követelte. A nő ellenállt, így a támadók zsákmány nélkül elmenekültek, de előtte bezárták a lakásba az asszonyt, aki így csak másnap reggel tudott segítséget kérni.

A rendőrök rövid időn belül elfogták őket. A nyomozás során az is kiderült, hogy egyikük korábban egyedül is járt már az idős nőnél, hogy a nyugdíját elvegye, de ez a kezében lévő kés ellenére sem sikerült, akkor is zsákmány nélkül távozott.

A rendőrség rablás kísérlete, felfegyverkezve elkövetett rablás kísérlete és személyi szabadság megsértése bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a két fiatal ellen, a bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatásukat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.