A becsült anyagi kár mintegy 1,2 millió forint. A rendőrség és a BKV helyszínelői megtették a szükséges intézkedéseket, a közlekedési cég pedig ismeretlen tettesek ellen lopás miatt feljelentést tesz – írta a BKK.
Vitézy Dávid, a BKK és Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója nyomravezetői díjat ajánlott fel azoknak, akik érdemi információval segítik a kábeltolvajok elfogását: 250 ezer forintot kap, aki értékelhető felvilágosítást tud adni, 500 ezer forintot pedig az, aki olyan felvásárló helyekről ad tájékoztatást, ahol úgy vesznek át rézvezetéket, hogy nem bizonyosodnak meg az eredetükről.