Both Ferenc sajtóügyeletes közleménye szerint az egyik vágányon a folyamatos átépítés miatt nem járnak a vonatok. A másik vágányon váltakozó irányban, a biztonsági előírások betartásával tudnak közlekedni a vonatok.
A péntek reggeli, Záhonyból Ceglédig közlekedő két vonatot csak Püspökladányig közlekedtetik. A tovább közlekedő utasokat másik vonatokkal szállítják el. A MÁV Zrt. szakemberei azonnal megkezdték a helyreállítást, előreláthatóan 8 óra körül tudják megjavítani a berendezést – ismerteti a közlemény.
Ugyanezen a szakaszon csütörtökön estétől szintén késtek a vonatok, amit az okozott, hogy a vasútszakasz átépítése során a kivitelező cégek munkagépei megrongálták a kábelhálózatot. A Mávinform korábbi közlése szerint éjszaka 80-140 perces késések is előfordultak.