Késsel fenyegetőzött a rabló

Két kisboltot rabolt ki késsel fenyegetőzve egy fiatalember vasárnap délután Szegeden, a rendőrök negyedóra alatt elfogták a gyanúsítottat.

WA
2013. 04. 22. 9:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 22 éves férfi először a Budapesti körúton lévő üzletbe ment be, ahol a kezében egy késsel cigarettát követelt, majd a dohánytartó doboz plexijét feszegette. Mivel azt kinyitni nem tudta, néhány rágógumival elmenekült. Nem sokkal később egy Retek utcai élelmiszerboltba tért be, ahol egy doboz cigarettát lopott el. Az eladó megpróbálta őt visszatartani, a fiatalember azonban elővette a nála lévő kést, és azzal hadonászott az alkalmazott felé, végül a nő mobiltelefonjával elhagyta az üzletet.

A százados hozzátette, hogy a rabló megpróbált elmenekülni a helyszínre érkező rendőrök elől, és az intézkedésnek is ellenállt, az elsődleges orvosi vélemény szerint kábítószer hatása alatt állt. A rendőrség a támadót felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének a megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette, és kezdeményezi az előzetes letartóztatását. A fiatalembert ön- és közveszélyes magatartása miatt a rendőrök kórházban őrzik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.