Mártélyi rablás: lezárult a nyomozás

Befejezte a rendőrség a nyomozást és vádemelési javaslatot tett az ügyészségnek a március végén Mártélyon történt takarékszövetkezeti rablás ügyében.

WL
2013. 04. 10. 7:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szenti Szabolcs emlékeztetett: március 25-én egy férfi az arcát eltakarva bement a mártélyi Fő utcán lévő takarékszövetkezetbe, ahol egy fegyverutánzattal a napi bevételt követelte. Miután megkapta a pénzt, kiszaladt az utcára, ahol két mártélyi lakos elfogta és visszatartotta őt a rendőrök kiérkezéséig. A rablás során senki sem sérült meg.

A két helyi férfit kiemelkedően bátor helytállásuk és önzetlen segítségnyújtásuk elismeréseként Papp Károly vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője elismerésben részesítette. Fellépésüknek köszönhetően a rablással okozott kár megtérült – tudatta a százados.

A rendőrség a 49 éves szegedi férfi ellen fegyveresen elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldi a Csongrád Megyei Főügyészségnek – közölte a szóvivő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.