Veréssel kényszerítette prostitúcióra a nőket

Vádat emelt a Szekszárdi Járási Ügyészség egy szekszárdi férfi ellen, aki négy nőt durván bántalmazott, közülük kettőt prostitúcióra kényszerített.

TK
2013. 04. 10. 19:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Himmelné Ökrös Magdolna elmondta: a férfit többrendbeli kerítéssel, személyi szabadság megsértésével, testi sértéssel és kábítószerrel visszaéléssel vádolják.

Ismertetése szerint a 33 éves vádlott 2009 nyarától elfogásáig, 2011 nyarának közepéig követte el a bűncselekményeket. Egy nőt Svájcban, egy másik nőt Dunaföldváron kényszerített veréssel prostitúcióra. Egy másik sértett combján harminc késszúrással ejtett sebet, előfordult az is, hogy egyikük elájult a bántalmazások következtében. A vádlott késsel combon szúrta azt a férfit is, aki az egyik bántalmazott nő védelmére kelt.

A férfi a sértetteket tulajdonaként kezelte, bezárta őket, nem hagyta, hogy segítséget kérjenek, az egyik nőnek azonban sikerült elmenekülnie. A rendőrség azután indított eljárást, hogy az egyik sértett kapcsolatba tudott lépni kisfiával, akinek egy hozzátartozója tett feljelentést.

A férfi – aki a pszichológus szakértő szerint agresszív személyiségű, de beszámítható – előzetes letartóztatásban van.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.