Előzetesbe került a szentendrei lövöldöző

A döntés egyik oka, hogy a gyanúsított tette elkövetése után megszökött, és ettől, illetve elrejtőzésétől a jövőben is tartani lehetne.

BL
2013. 05. 03. 15:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kállai Gábor elmondta, hogy a kényszerintézkedést egyelőre 30 napra rendelték el. A döntés egyik oka, hogy a gyanúsított tette elkövetése után megszökött, és ettől, illetve elrejtőzésétől a jövőben is tartani lehetne szabadlábon maradása esetén. A másik ok a bűnismétlés eshetősége, mivel M. József együtt él a sértettel – magyarázta az ügyészségi szóvivő.

A 49 éves M. József élettársát súlyos sérülésekkel szállították kórházba, jelenleg is ott ápolják. A Jaguarral menekülő férfit több mint száz rendőr kereste, s szerdára virradóra egy bonyhádi ház udvarában fogták el, és a bűncselekményhez használt fegyvert is megtalálták.

M. József ügyvédje a TV2 péntek reggeli, Mokka című adásában azt mondta, hogy békés természetű, családszerető védence egy vita hevében lőtt rá az élettársára, majd mezítláb, szinte önkívületi állapotban beült a kocsijába, és céltalanul autózott. Csak később fogta fel, hogy mit tett. Nem akart megszökni, netán külföldre távozni, ezt bizonyítja, hogy ugyanabban a ruhában találtak rá, amelyben elhagyta a szentendrei házat, és csupán egy benzinkútnál vett szendvics és üdítőital volt nála – tette hozzá az ügyvéd. A meglőtt nő az ügyvédnő szerint megbocsátott élettársának.

A jogi képviselő azt állította: a férfi néhány nap után maga hívta fel telefonon a hatóságot, és megadta tartózkodási helyét. Az élettársának is telefonált, aki megbocsátott neki és hazavárja – tette hozzá. A Terrorelhárítási Központ munkatársa ugyanebben a műsorban cáfolta, hogy a gyanúsított feladta volna magát. Úgy fogalmazott: aprólékos felderítő munka eredményeként szervezték meg és hajtották végre a bonyhádi elfogást. M. József ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.