Lecsapott a vihar a borsodiakra

Személyautókra, házakra dőltek fák a szombat délutáni viharban Borsod-Abaúj-Zemplén megye több településén, személyi sérülés nem történt.

TK
2013. 06. 22. 15:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A meteorológiai szolgálat több északkeleti térségre szombaton kora délután már narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki heves zivatarok miatt.

Hudák Andrea, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője elmondta, a viharos erejű szél Mezőkövesden, Kazincbarcikán és Miskolcon okozott károkat.

Leszakította a vihar a helyi sportcsarnok tetejét a Hajdú-Bihar megyei Körösszakálon szombaton délután – közölte Samók Gyula független polgármester. A heves esővel érkezett szélvihar leszakította az iskola tetőszerkezetének felét is. Tájékoztatása szerint több fa kidőlt a faluban, az egyik a polgármesteri hivatal épületére, egy másik az iskola ebédlőjére zuhant. Mindenütt áll a víz, s bár a katasztrófavédelem, a tűzoltók a helyszínen vannak, a munkákat nehezíti a folyamatosan szakadó eső – mondta el a település vezetője.

Hozzátette: berendelte a hivatal dolgozóit, akik előkészítik a biztosítási dokumentumokat, hogy mielőbb értesíthessék a biztosítótársaságokat a károkról.  nehéz anyagi helyzetben lévő önkormányzatnak nincs pénze a helyreállításra, ezért a vis-maior-alaphoz fordulnak segítségért.

Komádi, berettyóújfalui, szeghalmi és hajdúszoboszlói tűzoltók, illetve a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveleti szolgálatának munkatársai dolgoznak Körösszakálon a vihar okozta károk elhárításán – közölte Madai Petra, a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője. Madai tájékoztatása szerint 19 tűzoltó 5 gépjárművel dolgozik a kárenyhítésen. A helyi nemzetiségi iskola konyhájára dőlt 12 méteres fát motoros láncfűrésszel vágják szét, s eltávolítják azt a fát is, amelyik a polgármesteri hivatal tetőszerkezetét szakította be – tette hozzá.

Elmondta: a sportcsarnok 1000 négyzetméteres tetejét teljes egészében leszakította a vihar, ott a balesetet okozható, éles lemezdarab-maradványokat távolítják el a tűzoltók. Az iskola tetőszerkezetét mintegy 50 négyzetméteren bontotta meg a vihar, ott a tűzoltók a sérült cserepeket távolítják el és segítenek a sérült tetőrész fóliázásában – közölte a katasztrófavédelem szóvivője.

Viharos széllel kísérve hatalmas felhőszakadás és húsz percen át cseresznye nagyságú jégeső pusztított Tiszavasváriban szombaton délután, ezért a Múzeumok Éjszakája e napra hirdetett szabadtéri programjai biztonsági okokból elmaradnak – közölte a Vasvári Pál Múzeum közművelődési és sajtóreferense. Balogh Tamás jelezte, hogy az ötvenedik évfordulóját ünneplő megszépült múzeum épülete a szeszélyes idő ellenére is 23 óráig várja a látogatókat, akiket kárpótlásul egy pohár pezsgővel és egy szelet tortával fogadnak.

Dió méretű jég esett szombaton, nem sokkal este hét óra előtt Szombathelyen és környékén. A vihar hirtelen jött és csupán 10-15 percig tartott, de valószínűleg károkat is okozott autókban, veteményekben, volt ahol a házak redőnyét is leszaggatta a jég. A Vas Megyei Katasztrófavédelemhez eddig csak kevés bejelentés érkezett, egy villanyvezetékre esett gallyat kellett eltávolítaniuk – értesült a jégverés után néhány perccel az MTI.

Szombat este megindult a vonatközlekedés Törökszentmiklósnál, miután a tűzoltóság eltávolította a vágányok felé megdőlt fát, és a MÁV szakemberei visszakapcsolták a felsővezeték áramellátását. Késésekre ugyanakkor továbbra is számítani kell a Budapest-Szolnok-Debrecen-Záhony vonalon – közölte a Mávinform.

A törökszentmiklósi állomáson délután az átvonuló vihar miatt egy fa dőlt a vágányok fölé. A fa eltávolítása után a Budapest-Szolnok-Debrecen-Záhony vonalon közlekedő távolsági vonatok jelenleg tapasztalható 30-120 perc közötti késései fokozatosan csökkennek, és az éjszakai órákban állhat helyre a menetrend szerinti közlekedés –írta a Mávinform.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.