Elmúlt a veszély Debrecenben, visszaköltözhettek a lakók

Visszatérhettek otthonukba azok a debreceni lakosok, akiknek hajnalban robbanásveszély miatt kellett elhagyniuk lakásukat. Személyi sérülés nem történt.

WL
2013. 08. 27. 8:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Madai Petra, a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője elmondta, éjjel két órakor kapták a riasztást, hogy Debrecenben, a Császár Péter utcában kigyulladt egy garázs, amelyben dissous (oldott) és oxigén-gáz-palackokat tárolnak.

A debreceni tűzoltók és a katasztrófavédelem műveleti szolgálata 4 gépjárművel és 13 tűzoltóval érkezett a helyszínre. A tüzet eloltották, a palackokat folyamatosan hűtötték. Két átforrósodott dissous-palack szelepe megsérült, szivárgott a gáz, a palack megközelíthetetlen volt, ezért azokat a rendőrségnek kellett kilőnie – ismertette a részleteket Madai Petra.

A robbanásveszély miatt a környékről 45 embert kitelepítettek, ők a tűzesettől számított 50 méter sugarú körön kívül várták a rendőrségi beavatkozást, majd hajnali 4 óra után valamennyien visszamehettek otthonaikba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.