Tovább gyűrűzik a fehérvári drogügy

Már hatan vannak előzetes letartóztatásban kábítószer-terjesztés miatt a 25 éves székesfehérvári drogfogyasztó nő vasárnapi halála után indított büntetőeljárásban.

WL
2013. 08. 23. 18:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint tizenkét gyanúsítottja van az ügynek: hét férfival szemben kábítószer-kereskedelem, öt másik ember ellen kábítószer birtoklása miatt indult eljárás. A korábban elfogott drogterjesztők közül kettőt szerdán, kettőt csütörtökön helyeztek előzetes letartóztatásba. Pénteken újabb két terjesztő bírósági meghallgatása zajlott, őket a Székesfehérvári Járásbíróság szintén előzetes letartóztatásba helyezte.

A hetedik drogterjesztőt, egy 35 éves várpalotai lakost péntek hajnalban a lakásán fogták el. Kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd bűnügyi őrizetbe vették.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap este közölte, hogy meghalt egy kábítószer-fogyasztó nő vasárnap hajnalban Székesfehérváron. A nő az élettársa, valamint egy másik nő és egy férfi társaságában volt. A házkutatás során a lakásban „Y” lenyomatú tablettákat és fehér port foglaltak le. A tablettákról az előzetes szakvélemény megállapította, hogy ecstasy, a fehér port tovább vizsgálják.

A főkapitányság vizsgálja a jelenlegi és a korábbi halálesetek közötti esetleges összefüggéseket is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.