Hitelcsalókra csapott le a rendőrség

Mintegy háromezer embernek okozott több száz millió forintos kárt egy társaság, amely ügyfeleinek kedvezményes törlesztésű hitelt kínált.

WL
2013. 09. 11. 18:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hadzsi István elmondta, az országos napilapokban megjelent hirdetésekkel elsősorban a nehéz anyagi helyzetben élő idős embereket célozták meg, akiktől a hitel fejében egyszeri kockázatkezelési díjat szedtek be 200 ezer és 7 millió forint közötti összegben. A hitelt csak néhányan kapták meg – tette hozzá.

A zuglói kapitányság főnyomozója az ügy részleteiről azt mondta, a rendőrség egy hete egyszerre öt helyszínen tartott házkutatást, és több tízezer oldalnyi iratot és számítógépeket foglaltak le. Tasiné Srajber Rita hozzátette, az üggyel kapcsolatban öt embert előzetes letartóztatásba, egyet pedig házi őrizetbe helyeztek, három gyanúsított szabadlábon védekezhet.

A rendőrség a három éve folyó nyomozásban eddig beérkezett 67 feljelentést egyesítette – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.