Álrablás volt Győrnél

Álrablás történt a múlt héten Győr közelében. Az egyik elkövető már beismerte tettét.

WL
2013. 10. 24. 12:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a múlt pénteken tett bejelentést egy férfi, hogy miközben kamionnal a határ felől Győrbe tartott, terepjáróval útját állták. Az állította, hogy egy erdősáv mögé vitték, megfenyegették, majd magára hagyták, és a kamiont elrabolták.

A bejelentés alapján a győri rendőrök széles körű adatgyűjtésbe kezdtek, és a szlovák kollégáikkal együttműködve a szomszédos országban megtalálták a gépjárművet. A bejelentő ezt követően ismerte be, hogy munkáltatója kamionját az ő beleegyezésével, rablásnak álcázva vitték el. Két külföldi társának a bűncselekmény elkövetésében betöltött szerepét vizsgálja a rendőrség.

A szóvivő elmondta, hogy a Győri Rendőrkapitányság a 23 éves férfi ellen hatóság félrevezetése vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt tett feljelentést. Az MTI úgy tudja, az ügyben érintettek mindhárman szlovák állampolgárok.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.