Embercsempészet miatt ítélték el a két szerbet

Két szerb állampolgárságú embercsempészt ítélt el gyorsított eljárásban a Szegedi Járásbíróság.

MD
2013. 10. 25. 8:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szanka Ferenc közölte, hogy a vádlottak szeptember 25-én reggel 13 külföldi illegális Magyarországra juttatásában vettek részt.

A bíróság egy év tizenegy hónap – végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki rájuk, és öt esztendőre kiutasította a vádlottakat Magyarország területéről.

Másik három szerb állampolgár – egy eddig ismeretlen külföldi elkövetők által irányított szervezet tagjaiként – október 19-én és 21-én 19 illegális bevándorlót juttatott Szerbiából Magyarországra. A Szegedi Járásbíróság – a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt – elrendelte előzetes letartóztatásukat.

Egyikükre a Bajai Járásbíróság tavasszal már embercsempészés bűntette miatt végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki, és ennek hatálya alatt követte el az illető az újabb bűncselekményt – tudatta az ügyészségi szóvivő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.