Fejszével és bozótvágóval fenyegették a rendőröket

Rendőrökre támadt két férfi Fegyverneken, miután a rendőrök lopás miatt felkeresték őket, és intézkedni akartak velük szemben a lakásukon.

TK
2013. 10. 11. 0:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balázsné Busku Terézia tájékoztatása szerint felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették és gyanúsítottként kihallgatta őket a Szolnoki Nyomozó Ügyészség. A két férfi már korábban is követett el hasonló bűncselekményt – tette hozzá.

Az eset körülményeiről a szóvivő elmondta, a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság járőrei ellopott kerékpárok ügyében keresték a fel a két férfit. Az udvaron az egyik gyanúsított bozótvágó kést, míg a másik fejszét vett magához, majd az intézkedő rendőröket megöléssel fenyegették.

A rendőrök az erőszakos fellépés láttán jelezték, hogy akár kényszerintézkedést is alkalmazhatnak. Ekkor a gyanúsítottaktól egyikük felesége elvette az eszközöket – tette hozzá az ügyészségi szóvivő.

A Szolnoki Nyomozó Ügyészség kezdeményezi a két őrizetbe vett férfi előzetes letartóztatását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.