Ócska trükkből próbált gyarapodni pár szolnoki

Folyamatosan csapolták céges autóikat a trükkös szolnoki jómadarak, a lopott üzemanyagot rendszeresen eladták.

BuL
2013. 10. 18. 0:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lopott gázolaj eladása közben érték tetten egy cég sofőrjét Szolnokon – tudatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtök este az MTI-vel.

Pásztorné Kovács Ágnes tájékoztatása szerint az ügyben korábban ismeretlen tettesek ellen indított nyomozást orgazdaság és lopás vétség elkövetése miatt a Szolnoki Rendőrkapitányság, miután a gyanú szerint egy szolnoki cég több alkalmazottja megkárosította munkáltatóját.

Az eljárás során kiderült: a vállalkozásnál gépjárművezetőként dolgozó alkalmazottak huzamosabb ideje több alkalommal gázolajat tulajdonítottak el az általuk vezetett járművekből, majd a lopott üzemanyag egy részét helyi lakosoknak értékesítették.

A szóvivő közölte: a nyomozók az egyik sofőrt csütörtökön délben a lopott gázolaj eladása közben érték tetten a Tisza-parti megyeszékhely belterületén.

Jelezte: a rendőrök az ügyben eddig négy személyt állítottak elő, a Szolnoki Rendőrkapitányság szakértők bevonásával folytatja a bűncselekmény kivizsgálását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.