Évek óta fejték a kamionosokat

Gázolajlopásra szakosodott háromtagú bandát értek tetten Hevesben.

LM
2013. 11. 16. 21:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavasz óta több üzemanyaglopásról szóló bejelentést kaptak magyar, szlovák, ukrán és román kamionsofőröktől az M3-as autópálya által érintett Heves megyei települések rendőrkapitányságai – közölte. A nyomozás akkor nem vezetett eredményre, így nyár végén megyei hatáskörbe vonták az ügyet. Feltételezték, hogy azonos az elkövetői kör: éjszakánként a parkolókban álló kamionok, teherjárművek üzemanyagtartályát feltörve szivattyúzták át a gázolajat. Rövidesen  képbe került egy háromtagú budapesti társaság – mondta el Petrovics András.

A három férfi az eddigi adatok szerint évek óta járta éjszakánként a Budapesttől 100-150 kilométeres távolságra lévő autópálya-pihenőket, és több száz alkalommal loptak gázolajat. Egyikük személyautójával néhány száz méterrel a kiszemelt helyszín előtt megállt, és figyelte a gépjárműforgalmat.

Eközben a banda többi tagja speciálisan e célra átalakított kis tehergépkocsijával leparkolt a kiszemelt kamion mellett – melynek sofőrje általában a fülkében aludt –, majd szivattyúk és csövek segítségével átfejtette a járműben elrejtve kialakított csaknem ezerliteres tartályba az üzemanyagot, alkalmanként 500-600 litert. A csendes szivattyú percenként 50 litert pumpált át, így alkalmanként alig negyedóra alatt, feltűnés nélkül végeztek a lopással.

A nyomozók november 14-én a hajnali órákban egy dunaújvárosi ipartelepen érték tetten a bandát. A vizsgálat során kiderült, hogy egy szigetszentmiklósi telephelyen tárolták a lopott üzemanyagot, amelyet magánszemélyeknek és kisebb árufuvarozó vállalkozásoknak értékesítették, literenként 300 forintért.

A társaság telephelyén és a gyanúsítottak lakásaiban megtartott házkutatás során több, üzemanyag tárolására használt tartályt, szivattyúkat, valamint – a bűncselekményekkel okozott kár megtérüléséért – a speciálisan átalakított tehergépjárművön túl két nagy értékű személygépkocsit is lefoglaltak a rendőrök.

Petrovics András elmondta, hogy egyelőre 19 bűncselekménnyel gyanúsítják a Pest, Heves, Fejér, Tolna és Bács-Kiskun megyében garázdálkodó bandát.

Az Egri Járásbíróság pénteken elrendelte a társaság két tagjának előzetes letartóztatását. Harmadik társuk – tekintettel arra, hogy részleges beismerő vallomást tett – házi őrizetbe került.


Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.