Gázrobbanás történt a felújítás alatt álló óvodában

Két ember megsérült, őket a mentők kórházba vitték – közölte a megyei katasztrófavédelem szóvivője.

TK
2013. 11. 27. 15:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gaál Attila tájékoztatása szerint a Barcs melletti falu óvodájában felújítást végző munkásokon kívül más nem tartózkodott az épületben. Feltehetően a munkálatok során megsérült a gázvezeték, ám azt, hogy pontosan mi okozta a robbanást, még vizsgálják – mondta.

A szóvivő közlése szerint a katasztrófavédelmet kevéssel délután három óra előtt riasztották.

A két munkás égési sérüléseket szenvedett, tűz azonban nem keletkezett. Mivel a tető és a falak is károsodtak, ezért a barcsi és a szigetvári tűzoltók átvizsgálták az épületet, a pincéből kivittek két gázpalackot – tette hozzá.

A rendőrségi honlapon közzétett elsődleges információk szerint az okozta a robbanást, hogy a két férfi munkavégzés közben elvágott egy gázvezetéket. A Barcsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen – olvasható a police.hu-n.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.